Mint az előző posztban arról már beszámoltunk, 2011. április 16-ra a Fekete-víz vajszlói szakaszára szerveztünk szemétszedést. Hogy miért erre a vízre esett a választás, és hogy sikerült az akció, arról a továbbra kattintva olvashattok.

Még javában tél volt, amikor rabsicokról, orvhalászokról, szemetelésről, környezetvédelemről e-mailezgettünk a hasonlóan vélekedő barátainkkal, és ekkor merült fel, hogy könnyen véleményt már tudunk alkotni, el tudjuk mondani mi helyes és mi helytelen szerintünk és egyáltalán. Tenni eddig azonban még mi is oly keveset tettünk azért, hogy vizeink, halaink hosszú távon is élményekkel gazdagítsanak minket, gyermekeinket és unokáinkat.

Ekkor került látókörünkbe az Országos Halvédő KHE. Az ő mentalitásuk, céljaik, és a lendület, amivel megalakultak és munkába álltak rögtön szimpatikussá vált többünknek. Be is léptünk hamar az Egyesületbe. De ezzel még mindig nem tettünk semmit. Ekkor jött a lehetőség, hogy a MOHOSZ által meghirdetett Környezetvédelmi Napon mi is kivegyük a részünket a „jóból”.


Találkoztunk tiszta horgász hellyel is


De az általános kép ez volt

 

Sokat nem is kellett gondolkodni, hogy mit csináljunk. Viszonylag hamar körvonalazódott, hogy egy olyan vizet és annak partját kellene megtisztítani a szeméttől, ami igazából szem előtt van, de a kezelője nem tud rá elég időt, energiát szakítani. Így esett a választásunk a Dráva bal oldali vízfolyására a Fekete-vízre, ennek is a Vajszló melletti szakaszára. Ez a kis csatorna nem nagy víz, nem egy Duna, de természetközeli vízfolyás, igazi csatorna.

Az előkészületek során egyeztettem az Ormánsági Dolgozók HE elnökével, hogy vízkezelőként hozzá járul-e akciónkhoz. Kozma úr nagyon készséges volt, örült, hogy valaki segíteni szeretne. Felajánlotta, hogy plakátunkat több helyen is kiteszi. Egyeztettünk a Halvédőkkel is, hogy az eseményen feltüntethetjük-e az egyesületet, illetve kértük, hogy tegyék ki oldalukra a szemétszedési felhívásunkat. A szemét összegyűjtésére a helyi hulladékkezelőtől kaptunk kedvezményesen olyan jelölt zsákokat, a helyszínről később elszállítanak.

Az Környezetvédelmi Nap szombatján napos, élénk széllel párosuló idő várt minket a Pécstől 45 km-re lévő vajszlói hídnál. Bár a marketingünk finoman szólva sem volt hatékony a környékbeliek között, és a társaságunkon belül is szedte áldozatát a nátha, hárman horgászok egy kis családi segítséggel kiegészítve így is felvettük a kesztyűt a szeméttel.

A szemétszedés előtt végignézve a tájon szerencsére nem tűnt menthetetlennek a helyzet, aminek két oka lehet: Az egyik, hogy egy-két helybelin kívül nem sokan horgásszák ezt a szakaszt, az emberi jelenlét nem túl megterhelő a parton. A másik, hogy a tavaszi-nyári nagy vizek a parti szemét nagy részét sajnos „leviszik” a Drávába.

Végeredményben összesen 5db 120 literes zsákot töltöttünk meg egy kb. 2x1 km-es szakaszon. A szemét jó 40%-a üres pillepalack volt, a zsákok tartalmának kb. ugyanekkora hányada volt félig vízzel teli műanyag üveg. Erre csak azt a magyarázatot találtuk, hogy a partra kijárók a horgászatuk befejeztével a parton hagyják a maradék vizüket, amit otthonról hoztak egy üres üdítős palackban. A zsákokba természetesen került csontisdoboz és üres kukorica konzerv is, de ez nem volt jelentős mértékű.

 A végeredmény az egyik....


.......illetve a másik partról

Előtte

Utána

Mennyiségét (űrtartalmát) tekintve elenyésző volt, de esztétikailag talán a legdurvább látványt nyújtotta egy több négyzetméteres lila fólia, ami cafatokra szakadt a természeti erők hatására és az egész parton elszórva virítottak darabjai.

Dél felé már több helyi is kikerekezett a faluból és elfoglalták a gondosan, láthatóan több éve kialakított és horgászott helyüket. Mikor odaértünk közelükbe, úgy néztek ránk, mintha ufók lennénk. Egyszerűen nem értették, miért csináljuk az egészet. Az egyik legdurvább sztori egy idős úrral alakult ki, aki egy nádfal által összegyűjtött pillepalack halom mellett pecázott halál nyugalomban. Már a túlpartról látta, hogy szedjük a szemetet, és mikor az ő oldalán elmentünk a háta mögött, a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:

Ennyire azért nem volt megterhelő

A következő generációk miatt (is) csináljuk

- Szedik a szemet?
- Igen, ha már más nem szedi össze.
- Ott mögöttem van bőven, onnan vihetnek!!!
- Igen, láttuk, hogy még senki nem szedte össze.

Az öregtől karnyújtásnyira 8-10 láthatóan frissen eldobott cukros papír és egy összegyűrt barna szofis doboz éktelenkedett. Miközben ezeket szedtem össze, halkan megjegyeztem:
- Valaki nagyon szereti itt a Negrót!
Erre a kolléga, mint aki évek óta készült erre a kérdésre, habozás nélkül és rezzenéstelen arccal választolt:
- Áhhh, sokan horgásznak ám itt…
Sajnos őket már nem tudjuk megváltoztatni, de arra törekedni kell, hogy unokáik már ne így gondolkodjanak.

A szakasz megtisztítása után végignéztünk a parton, és jó érzés töltött el minket. Itthon végignézve a készült képeket, még durvább a kontraszt a szemetes és a tiszta töltés látványa között.

Munkánk végeztével megállapítottuk, hogy a jövő évi célok a következők:
- Aktívan bevonni a helyieket.
- Kétszer ekkora szakaszt megtisztítani.

Erőfeszítéseinket a víz egy kellemes pecával jutalmazta.

 

 

És még képek:


 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgyerek.blog.hu/api/trackback/id/tr292838710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melaPeti 2011.06.09. 19:30:30

2011 májusában adott napon az RSD csepeli versenypályájától nem messze egy civil szervezet szemétszedésre invitálta a helyi lakosságot. Ha a szervezet vezetője nem vonta volna be az egyik helyi általános iskola tanulóit kis családommal "egyedül" lettünk volna kénytelenek a kitűzött partszakasz megtisztítani(mint helyi lakosok). A placcon henyélő horgásztársak a fenti cikkben leírtak szerint adták a jobbnál jobb tippeket az általuk látott hulladék pontos helyére. (Utólagosan is köszönöm!)...remek! Minden esetre az én lelkiismeretem tiszta. Úgy látom Önök is így éreznek.
mP

kisgyerek9 · http://kisgyerek.blog.hu 2011.06.09. 23:29:46

@melaPeti: Alapvetően ez nem lelki ismeret kérdése szerintem. Én már lemondtam arról, hogy 40 év berögződéseit meg akarjam változtatni azokban a fejekben, amik még az "állam mindent megmond, cserébe mindent megold" elv alapján szocializálódtak. Az újgenerációra kell helyezni a hangsúlyt. Ha a körülöttünk levők (pl: gyerekeink, de felnőttek is) azt látják tőlünk, hogy tiszteljük a természetet (szemétszedés, C&R, stb.) akkor ha van némi gógyijuk, maguktól is elgondolkodnak...
ha meg nincs, akkor erőszakkal az ilyet nem lehet megváltoztatni.
süti beállítások módosítása