Öcsém már régóta rágja a fülemet, hogy menjünk pecázni. Őszintén megvallva, kicsit „bűnösnek” érzem magam, hogy idén késő tavasszal - végre - elhatározta magát, és újdonsült komoly kereső emberként meghozta a jó döntést: beruházott egy induló pergető szettbe.

Munkája miatt a Duna part közelében van nap-mint-nap, így amikor a munkája szóba került, soha nem mulasztottam el megemlíteni, én biza mindig tartanék a kocsimban pergető cuccot, hogy a lopott órácskákat az Öreg Hölgy vallatására tudjam fordítani. A sok muzérolgatás meghozta – az őszintén nem is várt – gyümölcsét. Öcsém bevásárolt. Megragadta a legnagyobb látogatottságú hazai horgászportálon kínálkozó e-kereskedelmi lehetőséget, és bevásárolt. Első szettje így egy 270-es 30-60g-os botból és egy rendkívül masszív, ugyanakkor jó nehéz 40-esnek mondott inkább 50-es méretű orsóból állt össze. Megvan ezeknek a helye is a horgászsportban, de azok nem a dunai balinok, pláne nem a pataki domolykók. Biztos vagyok benne, hogy hasznát fogja venni valamikor ezeknek, de az nem a nyári kánikula lesz.


Első szárnypróbálgatások

Első szárnypróbálgatások

Az elmélet igazolódni is látszott. Először a Dunán nyert bizonyságot, hogy az 5-ös SSR nem repül messze, de még a 9-es Thrillet is csapkodnia kellett, hogy elérje vele a sodorvonalat. Egy későbbi horgászaton a bothoz némiként méretezett J-11 már-már elért a bokrok alá a Kovácsszénájai-tavon, de igazából a 15-25g-os gumihalak és a csukás támolygók világa ez a bot. El is határoztam, hogy közeleg a neve napja, meglepem hát egy közepes akciójú bottal, ami még csukázni, balinozni is jó, de már egy-két domolykót is be lehet vele csapni. 

Előtte azonban mindenképpen le akartam mérni elkötelezettségét a régi-új hobbi iránt. Le is szerveztünk egy délutáni pergetést a Pécsi-vízre kifejezetten a domolykók ellen. Szerettem volna, hogy kipróbálja az egyik gyengébb pálcámat, ezáltal meggyőződjek, hogy kellően jó ajándékötletet találtam ki.

De hát ember tervez, a másik embertársa meg végez. Történt ugyanis, hogy idők közben újra kapott fizetést a szorgalmas kis padawan, és amikor a szóban forgó peca előtt találkoztunk, hogy bepakoljuk cuccát a kocsiba, büszkén mutatta legújabb szerzeményét, egy 30-as Catanát és egy 240-es könnyű kis Abu Garciát.

Kedves Öcsém!
Egy hamar szerzett, azonban fontos élettapasztalatot kell megosztanom Veled: Ha egy férfiembernek van egy hobbija, azt több módon élik meg családtagjaik. Alapvetően a hobbi űzésekor távol vagyunk szeretteinktől (tehát nem velük), de azt megelőzően is teljesen rácsavarodunk egy-egy témára, a szerzett élmények pedig napokra hatása alá keríthetnek minket. Szeretteink ezért sokszor (szerintem  jogtalanul) a szemünkre vethetik, hogy elhanyagoljuk őket, nem foglalkozunk a családdal, stb. Abba most nem mennék bele, hogy ez miért nincs így, és hogy a két dolog miért nem függ össze, illetve, ha összefügg, akkor miért is van ez pont fordítva. 
Külső szemlélő számára sokszor oly érthetetlen időtöltésünk sokszor magyarázkodást, szabadkozást, netalán veszekedéseket is lángra gyújthat időről-időre.
Cserébe viszont a rokonok örülnek, hogy végre értelmes meglepetésekkel tudják megajándékozni szeretett családtagjukat egy-egy neves alkalom közeledtével. 
Különösen szerencsés helyzetben van ünnepelt és ünneplő egyaránt, ha a családjukban van egy (vagy több) másik megszállottja is az adott hobbinak. Ilyenkor nagy eséllyel az ajándékötletek után caflató kétségbeesett hozzátartozók megkeresik a másik félőrült családtagot, hogy segítsen a meglepetés kiválasztásában. Pláne jó dolog, ha pont a spori rokon tervezi az ajándékozást, mert olyankor igazán testhezálló meglepetésekkel lehet előállni.
Rendes férfi ember ezért (ha már hobbijáról nem mond le, miért is tenné???) félig-meddig számításból, félig-meddig szeretetből/tiszteletből születésnap, névnap, karácsony, húsvét stb. környékén nem ruház be komolyabb, a hobbijához használatos ketyerékből, hanem kivár. Ha türelmetlen (vagy különösen számító), akkor egy-egy mondatban elejti, milyen jó dolgokat is látott itt vagy ott, és ezek mennyire jó szolgálatot tennének neki.
Gyarló emberi viselkedésnek tetszik ez elsőre, de mégis azt kell mondjam, hogy ez egy nyer-nyer szituáció: a rokon ajándékozhat, az ünnepelt örülhet, hogy végre megvan a hőn áhított ketyere, szóval mindenki boldog!
Kérlek ezért, legközelebb ne csessz így ki velem/velünk a névnapod előtt!!! :)

Szerető Bátyád! :)
 

Ennyit a testvéri intelmekről, de térjünk vissza a pecához. Végre itt a lehetőség. Mindenki a saját, általa legjobbnak ítélt felszereléssel vette célba a zóki domolykókat. Kiérkeztünkkor a víz vagy 35 centivel volt magasabban, mint korábban, a dzsindzsa meg legalább egy métert nőtt utolsó kintlétem óta. Ez szokatlanul új körülményeket teremtett. A dobási pozíciót biztosító helyek száma szinte megtizedelődött, viszont a megemelkedett vízszint miatt a csalivezetés könnyebbé vált. Egyrészt ebbe a magasságba már nem értek fel annyira az aljzaton gyökeret eresztett növények, másrészt a parti bokrok ágai víz alá kerültek, így igen jó vadászlesként szolgálhattak a kis fejeseknek.

Kezdetben a zóki híd alatti szakaszt vallattuk. Furcsa volt elsőre a pálya, szokni kellett még, hogy egész máshol lehetnek a domik. Öcsémnek közben megvolt az első pataki akciója. Bár a hal kimelés közben meglépett, a saját cuccal, önálló csaliválasztással megakasztott pataki útonálló kapása jó kis sikerélmény volt, amolyan beavatás. A fonott végén jelentkező kapás egy új világot nyitott ki neki. Aki átélt már ilyet, tudja milyen érzés a tenyerében érezni élete első pergetett kapásait.

Ha még egyszer belegondolok, igazán jó teljesítmény volt ez tőle. Hiszen amikor leértünk a patakra, elmaradt a testvéri jótanácsok kiosztása (talán szerencsére). Adtam neki ugyan egy Bug-ot és egy Tiny-t, de ő a saját palettájából választott, és milyen jól tette. Nem mutattam neki, hogy milyen gyorsan vezesse a csalit, hogyan dobjon, így teljesen egyedül jutott el a kapásig. A következő halnál már a szákolást/halkiemelést is érezni fogja, és onnantól már egyenes út vezet a teljes behörgésig.

K-európai monszun

 K-európai monszun

Idők közben elkapott minket a szokásos május végi, június elejei monszun, így bemenekültünk a híd alá. A magasabb víz miatt dobhatóvá vált ez a szakasz is, meg is próbáltam. Legnagyobb meglepetésemre egy sügér talált be a szemközti betontalapzat elé pöccintett filléres GS apróságra.

Sügerecske

Sügerecske

Gyors fotó és mehet vissza. A vihar elvonultával, még leszerencsétlenkedtem egy domit a monofilról a bozótosba, de végül egy társát azért csak sikerült partra vetnem.

Az egyetlen partot ért domi aznap

Az egyetlen partot ért domi aznap

Öcsém - folytatva a magányos felfedezés rögös útját - lejjebb próbálkozott, de több kapása nem akadt. Kezdett kicsit elkedvetlenedni, így feldobta, hogy mi lenne elnéznénk a Malomvölgyi II-es tóra, és meghajtanánk a csukákat.

Ötlete engem is felcsigázott, ezért belementem. Négy órakor értünk ki a partra, ahol jegyet váltottunk, és legyalogoltunk egészen a keleti part közepéig. Öcsém maradt talpig esőruhában, de én az elvonuló fellegek mögött hevesen tűző nap sugaraitól szenvedve befőttként kezdtem érezni magam. Mivel otthon nem szeretjük a télire eltett mogyorót, úgy döntöttem, leveszem a már két pillanat után kotonként rámcuppanó gumiruhát, és egy szimpla csizmában folytatom a pecát. 

Közben jött a telefon Pécsről, hogy iszonyatosan nagy felhőszakadás van a városban, és hogy hol vagyunk? Nálunk még semmi jele nem volt a fellegeknek, tűzött a nap, az élet az én ruházkodásomat igazolta...

Nem sokkal később hátunk mögött mély morajlások hallatszottak, majd később hozzánk is megérkezett pár csepp eső...

Az szemerkélés után folytattuk a dobálózást a kocsink irányába. Egy lekövetésen kívül semmi nem volt.

Azóta öcsém volt már egyedül a Dunán és a Karasicára is lenézett. Konkrét eredményei még nincsennek, de hát ez nem tavi pontyozás kérem szépen. Ez olyan mint a TGV. 

Kell neki idő, de aztán csak úgy suhanunk el az oszlopok mellett, hogy számolni sem tudjuk már őket. Csutka sebességen meg széles mosollyal vesszük tudomásul, hogy minket vesz a kamera.

Remélem sok "testvéries" horgászatunk lesz még!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgyerek.blog.hu/api/trackback/id/tr792961657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2011.06.19. 10:58:26

Asszem én akkor voltam a Baranya-csatornán. Nagy orsóval és nehéz bottal kínkeserves a horgászat. A régi, ezelőtt könnyűnek hitt botjaimra már rá sem tudok nézni. Szörnyűek! :-O

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2011.06.19. 11:20:03

A tetvéri levél erősen népnevelő hatással bír. :-O
Nálunk a halak is a családhoz tartoznak. Úgyhogy nincs ezzel baj. :-O Mikor elhagyom a családot csak és kizárólag abból a nemes célból teszem, hogy együtt lehessek a família többi tagjával. :-O Aki ezt nem érti önző ember. :-O