Újra kilátogattam a Kémes alatti területre egy jó domolykózás és egy esetleges balinfárasztás reményében. A kirándulás apropóját az is adta, hogy Zsolt barátom - aki teljesen behörgött az addigi élményeim hallatán - Pécsen volt. A pálya ezúttal egészen más arcát mutatta, mint egy héttel előtte. Előző éjjel erőteljes hidegfront betörés volt a Dunántúlon, így még a reggeli indulásunk is megkérdőjeleződni látszott.

Hajnali négykor szólt az ébresztő. Kipattantak szemeim. Első mozdulataimat az erkély ablak irányába tettem, hogy megnézzem milyen az idő. Már épp akartam írni Zsoltinak, hogy „Szeles a pálya, UL-hez nem éppen jó, mégis csak menjünk!”, de Zsolt „?” üzenetével megelőzött. Így viszont válaszként is pont passzolt az épp küldeni kívánt üzenetem :)

Némi péksütemény és energiaital beszerzés után felvettem horgásztársamat, és irány Kémes. Nem kapkodtunk, így kb. fél hat körül értünk a Fekete-víz partjára. Zsolt arcán rögtön az optimizmus jelei mutatkoztak. Jó volt látni, hogy végre én vezethetem be őt egy új horgászvíz rejtelmeibe. (Eddig ez rendre fordítva volt.) Zalához szokott szeme kíváncsian fürkészte az átlátszó, alig fél méter mély patakot a híd fölött és a bokrokkal és kőből rakott sarkantyűkkal tarkított zubogót a híd alatt.


Frontbetörés

Kezdés előtt a ruházat kiválasztása jelentette a legnagyobb fejtörést. Az előző este miatt mindenre fel voltunk készülve. Mindkettőnknél volt mellescsizma és bakancs, én egy gumicsizmát és két garnitúra esőruhát is betettem a kocsiba. Az idő szeles volt, kicsit esőre állt, bár még a napközbeni kánikulát is remélni lehetett. Hajnalban még vacogtunk is a csalik felkötése alatt, olyan alacsony volt a hőérzet. Én a sima csizmát húztam, Zsolti a melleset választotta. A vízállóságra az esetleg beköszöntő eső miatt tettük le voksunkat.

A horgászmódszer kiválasztása viszonylag könnyen ment: mindketten a könnyűpergetést választottuk, én monofillal, Zsolt vékony fonottal. Fél órát dobáltunk a híd környékén. Zsolti egy 27-es domit fogott, de több nem jött ezen a helyen. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, elindulunk a patak mentén lefelé, egészen a Pécsi-víz befolyásáig (idáig szól csak az engedélyünk). Korábbi tapasztalataim alapján a bal oldali partot választottuk, mert ez nem olyan bokros, mint a túloldal. A hídtól ez egy kb. másfél kilométeres szakasz, ezért úgy döntöttem, hogy egy nagy kék IKEÁ-s zsákba becsomagolom a keményebb botom is, a gázlócsizmám és némi vizet.


A felső rész nem annyira változatos

Batyus cigány módjára 200-300 méterre egymástól vallattuk a vizet, helyváltoztatás közben megosztva tapasztalatainkat. Volt egy két lekövetésünk, de a kristálytiszta víz, a nehezen megközelíthető vízpart és a gyökeresen megváltozott időjárás mind ellenünk dolgozott. Jó két órán keresztül nem volt már kapásunk, amikor elértem azt a bozótost, amit a túlpartról nem sikerült múltkor megdobni. Több balint és domolykót is láttam a homokos meder töréseinél a vízben, de ahogy megpróbáltam dobási pozícióba jutni, rögtön eliszkoltak. A víz fölé növő cserjék biztos búvóhelynek tűntek számukra, rendre abba az irányba illantak el a szürke árnyak. Azon a részen a víz is mélyebben belemart a mederbe, így ott egész zöldes volt a víztükör.

Nyitott szemmel járva szép képeket csíphetünk el

Ezt a részt a töltés közepéről próbáltam behorgászni, így talán nem vesznek észre a halak. Először a Tinyt próbáltam beejtegetni, de a magasra tartott zsinórral nem tudtam a vízszint alatt húzni a wobblert. Váltani kellett, de mire? A körömnyi körforgókkal is gondban voltam, mert ezeknek kellett egy jó méter, hogy életre keljenek, akkor meg már le se bagózták a domolykók. Atyafi beszámolói alapján volt egy frissen vásárolt Abu Lillöringen a dobozomban. Felkapcsoltam és bepöccintettem a bokrok alá. Pont a mély rész közepére. Ez a kis támolygó süllyedés közben is villog, így felkelti a környékbeli halak érdeklődését. Egy domolykó már a beesőre kidugta fejét az ágak közül, de nem csapott oda. Rántottam egy tíz centit a spiccen, mire közelebb úszott a fejes, de még mindig nem volt eléggé felcsigázva. A vízparti gyenge sodrás belekapott egy kicsit a csaliba, így elkezdtem a negyed tekerésenként megszakított bevontatásba. A sekély víz határára érve elpattant az agya a vörös uszonyosnak, és rárontott a csalira. Kétségbeesett szabadulási kísérleteit az új Berkley UL bot, a gyengére hagyott fék és a monofil együttesen gond nélkül visszaverte. Ekkor már – egy korábbi csaliszabadítási akció miatt – gázlócsizmában voltam, így gondolkodás nélkül csúszdáztam le a partfalon a biztonságos szákolás érdekében. Horogszabadítás és pár fotó után már vissza is úszhatott a korábbi menedékébe.

Abu és domi, már szétválasztva

Komoly rutint kívánó pálya: a bokor alá kellett dobni

Próbálkoztam még itt egy-két dobással, de továbbálltam. Lejjebb egy szép kis zátonyt találtam. A feltorlódó víz fölé itt is bokrok nyúltak be olyan tíz méteren keresztül, alatta az oxigénben dúsuló víz pedig egy kis öblöcskébe bukik át. Vertem a vizet rendületlenül, de ide valószínű már eljutott a Lillöringen híre, és a halak rá sem hederítettek.

Érett a csali cseréje, következett a Rebel Bumble Bug. Egyesek esküsznek erre a csalira. A beszámolók alapján domolykó, jász, sügér egyaránt előszeretettel eszi, sőt intenzív mozgása és viszonylag nagy víz alatti sziluettje miatt a csukák sem vetik meg. Próbaként én is megreptettem egy-kétszer a darazsat/dongót. Nehéz, zömök teste miatt elég jól dobható, bevontatásnál viszont egy kicsit mélyre tör, ezért érdemes lassabban, vagy szakaszosan tekerni. Egy part szélébe esett pontos dobás után is így jártam el, amikor a megállított – és emiatt liftező – csalira rámozdult egy sötét folt. Erősen koncentráltam, mert domira számítottam és nem akartam elriasztani. Óvatosan, lágy mozdulattal ismét életet leheltem a pirossárga-fekete műdarázsba. Talán a lassú bevontatásnak – és a monofilnak – is köszönhettem, hogy a hal kapása nem érződött a kezemben, csak látni lehetett, ahogy a csalit lehúzza a sejtelmes teremtmény. Gyors bevágással sikerült megakasztanom. Először domit reméltem, de víz alatti cikázás helyett heves fejrázós pocskolás volt a  reakciója. A felfröccsenő vízből kitűntek a piros uszonyok, így már sejtettem, hogy jásszal van dolgom. A szák pont nem volt kéznél, ezért gyorsan nyakon ragadtam a hisztis formáját. Egy rövid portfoliót róla is készítettem, és már mehetett is vissza.

A zúgó alatt enyhén kiöblösödik a patak

Ott terem a jász

Zsoltival idők közben jól elhagytuk egymást. A terepviszonyokra jellemző, hogy az első pillantásra jól belátható parton simán úgy elmentem mellette, hogy észre sem vettük a másikat. Csak a Pécsi-víz befolyásánál fogtam föl, hogy valahol nagyon lemaradt. Telefonon megbeszéltük, hogy elindulunk vissza a kocsihoz, de azért várjon be félúton egy rövid eszmecserére.

A Pécsi-víz és a Fekete-víz összefolyásánál

Amíg én Zsákos Frodóként, a kék batyuval a hátamon két bottal, szákkal a kezemben bandukoltam vissza, Zsolti a jolly jokernek tűnő bozótos szakaszt fölfelé gázolva vallatta méterről méterre. Elmélete az volt, hogy a folyásiránnyal megegyezően húzott csali előnyei, hogy a halnak nem fél métere van észlelni a csalit, hanem hosszan el lehet húzni a bokrok alatt, így több ideje van a halnak rámozdulni, továbbá a felfelé gázlás közben felkavart vízzel nem veri le a halakat a meghorgászni kívánt szakaszról. Elméletét egy hólapát nagyságú terelőlapkás wobblerrel igazolta, amit egy domolykó kívánt meg.

Fáradtan és szomjasan megálltunk egy tíz percre, hogy átbeszéljük a nap addigi tapasztalatait. A rövid eszmecserét követően úgy döntöttünk, hogy pár órára felnézünk a Pécsi-vízre. Az egész más adottságú víz. A szűk patakmederben talán jobban összetorlódnak a domolykók, akik a biztonságot nyújtó, dús vízalatti növényzetnek köszönhetően talán nem annyira félénkek mint a Fekete-vízen.

Felérve Kémeshez levettem magamról a gázlóruhát, hiszen itt már nincs rá szükség…gondoltam. Zsolt szemében ismét megláttam a Heuréka! pillanatot. Gyorsan össze is raktuk a botokat, és nekivágtunk a közút alatti szakasz vallatásának.

Rengeteg testes domolykót láttunk a kristálytiszta vízben, ahogy egyik menedékhelyről suhannak át a másikig, de az ölnyi növénymentes foltokban a húzós áramlás nem tette lehetővé, hogy lejuttassuk csalijainkat a halak tartózkodási zónájába. Próbáltunk süllyedő wobblereket is, de az erős sodrás azokat is felhozta a felszínre. Ha néha sikerült lejuttatni a meder közelébe őket, akkor meg hamar összeszedtek egy-egy levelet, beakadtak a lágyszárúakba.

Eredménytelenül dobáltunk és már dél is elmúlott, amikor feltettem a házilag pimpelt 1-es Meppset. Az eredetileg arany színű körforgó kanalának mindkét felét feketére alkoholfilceztem, majd száradás után sárga lakkfilccel kapta meg pöttyös mintáját. Egy olyan szakaszon voltam, ahol végre 10 méter hosszan volt egy fél méter széles növénymentes folyosó. A csali vízbeérkezését követően, kis kivárás után elkezdtem lassan, egyenletesen tekerni. 2-3 másodperc és igen! Végre becsaptam egyet a mai napon igencsak indiszponált halak közül.

Megpimpelt Mepps

A fogáson felbuzdulva habosra hajigáltuk a patakot, egész messze eljutottunk a kocsitól. A hosszú sétával együtt járó fáradság jele már nem csak a pontatlan dobásokban jelentkezett. A gázlóruha alatt átfülledt ruhám éppen megszáradt volna, amikor a patak partján cammogva egy elmért lépés után hirtelen szánkó lett a seggemből. Páros lábbal, egyenes vonalú egyenletes mozgással landoltam a patakban. A part itt olyannyira meredek, hogy csak a bajsza alatt sejtelmesen kuncogó társam segítségével tudtam kimászni a vízből. A borús idő ellenére a 25 fokos májusi levegőben szerencsére fázni nem fáztam, de hazudnék, ha azt mondanám, jól esett.

Előre nem tervezett fürdésem után visszamentünk a hídhoz. Zsolt mindenáron akart még dobni párat a kövezés alatti mélyebb részeken, én addig bementem a híd alá. Abban reménykedtem, hogy az előző heti próbálkozásomhoz képest ütések után végre kapásom is lesz a húzós sekély vízben. A hídról lenézve több halat is láttam cikázni fény és árnyék határán, így mondhatom, hogy látott halra mentem.

A vizet itt is meredeken lehet csak megközelíteni. Természetesen megint hoztam a formámat, és már az első lépés után ismét bobosként törtem magamnak utat a méter magas csalánoson keresztül. Az idei tavasz nagy változása életemben, hogy különös függőség alakult ki bennem az Urtica dioica iránt. Szinte már várom, hogy simogató érintése után kézfejem vízbe mártásakor átjárja testem az a bizonyos zsibbasztó-bizsergető érzés. No de ennyit a drogokról.

A híd alatt ismét a Tiny repült bevetésre. Egy, a híd mennyezetén gellert kapó dobásom pontosan a köveken megpúposodó vízre pottyant. Az így már tökéletesen kivitelezett dobásból erős koncentrációval próbáltam a maximumot kihozni. A figyelmes csalivezetést a spicc hirtelen bólogatása honorálta. Az iszapos parton halkiemelés közben horgász és prédája egyaránt besározódott egy kicsit, de fotó után ez is ment vissza, mint a többiek eddig.

Kicsit sáros lett, de hamar lemoshatta magát

Délután kettőkor vettük az irányt hazafelé. A kocsiban természetesen jól átbeszéltük az aznapi horgászatot, és megállapítottuk, hogy összesen a két vízről „csak” hat halat sikerült fogni, természetes vizen, frontátvonulás alatt ilyen nehéz pályán nem is kívánhattunk volna jobb napot. Sielős képpel élve igazi freeride volt ez nagyon fekete pályán, és egyben leértünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgyerek.blog.hu/api/trackback/id/tr112951364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2011.06.06. 19:51:04

Hehe. Akkor most már tudom miért nem tudtam szájbaverni őket. Kettő pofánvágott jászt is láttam, ott forgolódtak tőlem 2 méternyire és mindkettőnek fehér szövetdarabok lógtak a szájuk szélén. Tipikusan pofánvágott jásznak néztek ki.:-O
Lassan el kéne kezdeni a Catch and Eat műfajt, mert nagyon ki lesznek tanulva.
Üdv
(Kaszárnya nagyon odabaszott!)

kisgyerek9 · http://kisgyerek.blog.hu 2011.06.06. 21:13:00

@AtyafiPeca: 15-e után vége a tilalomnak. Célzottan rámegyek a folyóvízi fehérhalra, és tervem, hogy mindegyiket (amiből fogok) meg is kóstolom, természetesen beszámoló kiséretében.

Kaszárnyát várom már :) sok fotóval!
süti beállítások módosítása