Az elmúlt hetekben szerencsére sokszor voltam vízparton, így az írás kicsit feledésbe merült. Ezt most rohamléptekben pótolni fogom, ezért pár nap eltéréssel fognak megjelenni a posztok. Rögtön itt a 2. rész: Baranyai felfedező túráim második, önálló etapjának tartom Fekete-víz és a Pécsi-víz Kémes és Cún között csorgadozó szakaszainak megismerését. 

Az 1. rész bevezetőjében már beszéltem a kezdetekről, de most kiegészíteném pár plusz információval: Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a megye horgászható kisvizeinek titkaiba, az interneten is találtam info morzsákat. Egy feltöltött domolykó az egyik horgászportálon, egy rövid beszámoló a másikon, és így haladtam folyamatosan az ismeretek begyűjtésével. Böngészés közben rábukkantam Atyafira (http://atyafipeca.wordpress.com/), aki akkoriban éppen a kajakos horgászatról írt élménydús beszámolókat, de a későbbiekben megjelent több posztja is Tésenfa, Kémes, Szaporca, stb. környékéről. Felkeltette az érdeklődésemet, bár ekkor már én is sejtettem, hogy Vajszló után is van (bőven) élet a Fekete-vízben.

Az időpont eléggé adott volt, mert menyasszonyom barátnői csajos összejövetelt szerveztek az egyik vasárnap délutánra, így kaptam az alkalmon, és felajánlottam, hogy leszek sofőr oda-vissza. Így mindenki jól jár, ők is el lesznek, én is horgászhatok, amúgy is jól fog esni a szüleimnél elköltött hétvégi ebéd után egy kis kirándulás. 

Az előjelek nem voltak kedvezőek. A héten minden délutánra megjött a vihar, ami szétverte az előtte uralkodó kánikulát. Nem volt ez másként aznap sem. Pöppet késésbe is kerültünk, ami most pusztán tíz perceket jelent, de a gyülekező felhők miatt igen csak szaporára vettem Harkány és Kémes között az utat. 

Alakul a május vihar

A terv a következő volt:
Szigorúan egy óra domolykózás a Pécsi-vízen, majd irány a Fekete-víz, ahol balinozni szeretnék. Az egész pecára 3 órát hagytam. Megesküdtem, hogy negyed hétre Harkányban vagyok.

Kb. fél négy lehetett amikor megérkeztem a Cún felé vezető úton a Pécsi-vízhez. Még utcai ruhában polár szemüveggel ránéztem a híd feletti vízre és megpillantottam 4-5 domit a kövek között cikázni. Gyors átvedlés terepgatyába, túracipőbe és fel a mellényt szigorúan póló nélkül. Jobban nézhettem ki mint maga Chuck Norris a Delta Force-ban.

Miután az álcázó csíkokat is felfestettem a szemem alá, teljesen átszellemültem: eggyé váltam a bottal, éreztem a víz, a szél és a teljes körülöttem lévő biomassza minden rezdülését. Az elégikus képből a vízben húzott Tiny-t érő folyamatos ütések ébresztettek fel. Mivel eddig aludtam, a halak sem lettek meg. Elidőztem még itt egy kicsit, de teljesen lezavartam a halakat. Beálltam a híd alá. Ott is csak pár ütésem volt, akasztás egy sem. Ez többek között amiatt lehet, hogy a kicsi Salmo-t megszabadítottam alhasi kampójától. Ennek több előnye van, mint hátránya. Két dobás között nem kell folyton szétakasztani az egymásba kapaszkodó horgokat, fárasztás közben nem szed össze annyi békanyálat, mélyre nyelés esetén könnyebb a horogszabadítás, nem beszélve arról, hogy csak egy horgot kell kikézimunkázni a szák hálójából is.

A híd árnyékában semmi, ezért még lejjebb mentem. A zúgó alatt kinyílik a patak, kis öblöcske van mindkét parton. A víz talán még 1,20m is megvan. Repül is a cserebogár utánzat. Szinte az első dobásra becsapom az egyik szépséget, aztán hamar jön a következő. Dobálok még egy ideig, de semmi. Leállok az öblözet alá, ahol ismét rendesen húz a víz, viszont még megmaradt a mélységéből is valamennyi. 

Gondolok egyet, és felteszem a Tiny helyett az egyik házi készítésű K-9 wobblert. Fekete alapon arany pöttyökkel van tarkítva, alumínium terelőlapkája is színre fújt. Érdekessége, hogy igen erős áramlásban kezd el vibrálni, viszont a mozgása inkább fel-le rázkódás, mint oldalirányú veretés. Egy betlis napon már megmentett egy becsülethallal az apróság, megnézzük most mit reagálnak rá. 

A víz itt már csak foltokban volt pergethető. Ez a vízi fűféle növény négyzetmétereket kitakar a vízfelszínből, így 1-2 métert lehet csak a pontosan bedobott műcsalit vezetni, utána mindenképpen összeszed valamit. Az aranypöttyös csali ezekből a foltokból három fejest csalt horogra. 

Egy korábbi pecán végszóra fogott becsülethal, de ezen legalább látszik a home made wobbler.

A legérdekesebb az volt, amikor - talán lustaságból - úgy hajítottam vissza a wobblert, hogy láttam, horgai össze vannak gabalyodva, de durván ám. A dobás viszont jó lett, így becsületből el kezdtem "szakszerűen" vezetni a wobblert. A kis dög, meg úgy odavert neki, hogy pechjére mind a hat ágát magáévá tette. Sejtettem, hogy érdekes lesz, ezért nem is fárasztottam, inkább csak úgy kicsörlőztem és gyorsan belefogtam a horogszabadítás bonyadalmába. Ha választhatnék, hogy 100m bemacskásodott 15-ös monofil kigubancolása, vagy két egymásba és 100%-osan a halba akaszkodott hármashorog szabadítása egy vadóc domi szájából, simán nem tudnék dönteni. Az öt hal elég bizonyíték volt erről a szakaszról, és a felhők is tornyosultak már, messziről dörgés is hallatszott. Kocsiba be, ablak le, gáz...

Vészjóslóan közelítő felhők, erősödő szél

Irány a Fekete. Amikor odaértem, szinte megéreztem, hogy a monofilt le kell váltani a fonottra. Orsócsere után feltettem a drótot is és körforgóval indultam el a meredek partoldalon. Mozgásommal megzavartam valamit, de én már csak a sötét árnyat láttam arrébb állni. Csukának tűnt. Dobtam felé néhányat, de semmi. A híd fölött itt teljesen megáll a sodrás, így feltettem a Rapala J-11-et, hátha a sekély vízben megtetszik nekik. Nagy büdös semmi volt a reakció. Feljebb mentem, ahol kishalakat láttam mozogni, de semmi. Egy bazinagy balin úszott el a lábamnál, egyszersmind tudomásomra adva, hogy ő ma nem dől be nekem. Sabaj, majd máskor...gondoltam.

  A híd feletti...

... és alatti rész

Időm fogytán volt már, a felhőket nézve komoly elektromos töltést vizionáltam a levegőbe, ezért összecsuktam botomat, és visszamentem a kocsihoz. Pergető táskámat letettem a csomagtartómba, és azt gondoltam, még egy kis időre lenézek a híd alatti részre. Kettészedett botomon egy piros Meppsel és a kis szákkal a kezemmel indultam le újra a partra. Ekkor még én sem tudhattam, hogy a túra második fele még csak most indul.

A vízet a töltésről figyeltem. Nagyon sekély volt (alig 20-40 cm) és rettenetesen tiszta. Élesen látszott minden, ami a víz alatt történik. Jórészt küszök cikáztak össze-vissza, de olykor egy-egy balin vagy domolykó is méltóságteljesen keresztbe úszott a képen. Egy brit legyezőhorgász telefosta volna a gázlócsizmáját a látványtól.

A gyönyörű táj csodálata azonban nem volt teljesen felhőtlen. A zord felhők és az irányukból érkező morajlások miatt rendesen paráztam, hogy trolibusz lesz belőlem, ha dobálni kezdek. Botomat nem is raktam össze, de még arra is figyeltem, hogy függőleges irányba se tartsam sétám alatt. A szigorúan vett horgászat helyett inkább gyönyörködtem a környezetben, és vártam kedvesem hívását.

A töltésről könnyen megfigyelhető a mélyben kanyargó víz

Kristálytiszta víz

Csak SMS-t kaptam: "Maradhatsz, ha gondolod, itt most nem esik, elvagyunk." Több se kellett. Elindultam a töltésen, hogy felderítem - akár dobás nélkül is - a környéket.

A Gladiátor zárójelenetébe illő képsorok után kicsit változott a táj. A patak, ami jó 3 méter mélyen kivájta már a medret, hirtelen egy enyhe balosba fordult. A külső ívén sűrű cserjés telepedett meg a kanyar egész hosszában. Mivel én pont ezen az oldalon sétáltam, lépteimet megszaporáztam, hogy hamar újra megközelíthető szakaszhoz érjek. A kanyarulat első harmadánál kicsit ritkulni látszott a dzsindzsa, ezért itt ránéztem a vízre, mi a helyzet. Hirtelen két óriási árnyra lettem figyelmes, balinnak sejtettem őket.

Enyhe ballos

Gyors helyzetértékelés után rájöttem, hogy csak a piros körforgó van fent, a táskám viszont a kocsiban úgy 1000 lépésnyire tőlem. Kezdtem elkeseredni, amikor eszembe jutott, hogy a mellényemben van az UL csalis kis doboz. Ahogy fötröm a tartalmát, kezembe kerül egy lila fehér 5-ös popper. Nem emlékszem pontosan, hogy Tesco-s vagy GoldStar, de az biztos, hogy nem volt félezer forintnál több. Drót le, fel a fonottra direktbe, karabiner nélkül.

Meredek part, dús növényzet, csend, a madár sem jár, Nirvana

Dobok vele négyet-ötöt, de semmi. Dobok vele negatívba is (folyásiránnyal felfelé), ott sincs érdeklődő. A fenekeszegek már valahol a Pécsi-víz torkolatánál járhatnak. Azért nem állok le. Ismét egy hitehagyott próbálkozás lefelé. A közeli bokorból jövő fészkelődő mozgás elvonja a figyelmemet a dobásról, valami rágcsáló mocoroghat a hátam mögött. Nem is a csalit nézem, amikor az vízbeér, csak hallom a csobbanását. Aztán frocskölés, csobogás, és a kezemben megelevenedik a bot vége.

A popper a szemközti nagy kő melletti fűcsomó előtt landolt

Hirtelen bevágok, de ekkor még nem tudom mi történt. A csobogó vízben látom ugyan a hal sziluettjét, de ebből faját még nem tudtam megállapítani. Tekerem még pár métert és a hal elindul felém. Ekkor látom, hogy egy csukakomát bosszantottam fel. Kicsit izgulok az előke nélkül pőrén hagyott wobbler miatt, de hamar kiderül, mindkét horog rendesen fog, és a teljes csalitest a száján kívül van. Óvatos szákolást követően gyors horogszabadítás. Mivel a centi a táskámban van az engedélyem mellett a kocsiban, és még bilincs sincs nálam, pár fotó és C&R, mehet Isten hírével. Egyébként is, a tavaszi csukás kaland alkalmával idénre úgy érzem, elveimhez képest kellően levámoltam már a Fekete-vizet.

 Méretes csuka, és a lila popper

Ezután maradtam még, dobáltam egy-kettőt, de a napom kész volt. Ismét sikerült megcsinálni a tervet, és ezért végtelenül hálás vagyok e két víznek.

u.i.: 

Biztos felmerül pár tiszta lelkű horgászemberben, hogy minek kell ezeket a helyeket kiposztolni, írni róluk? Járva ezeket a vizeket, még akkor is biztosítottnak érezném az utánpótlást, ha néhányan korlátozott számban visznek is el halat. Az akadós, dús növényzetű, ágas bogas szakaszok a nagy részét lefedik ezeknek a vizeknek, így horgászattal lehetetlen végérvényesen lepucolni őket. A kisszerzsámos halászathoz remélhetőleg nem elég értékesek a halak (süllő nincs, csuka alig-alig), így ez megmarad a lenti részek gondjának.

Aki meg mégis veszi  a fáradságot, és végigdzsanázza ezeket az eldugott bozótos részeket, 45-60 percet sétál egy domolykó kapásáért, remélhetőleg értékeli majd a természettel töltött eredményes küzdelmet annyira, hogy ismét részese akar lenni, és visszaengedi éltető elemébe a kifogott uszonyost. (aki mégis rendszeresen gátlástalanul hazaviszi zsákmányát, annak törjön le a keze).

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgyerek.blog.hu/api/trackback/id/tr402935902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melaPeti 2011.06.09. 19:00:11

u.i. komment: Szerény véleményem hogy, ilyen és ehhez hasonló írásokra szükség van! A becsületet és tisztességet nem ismerő emberek mindig lesznek, de az alkotó szellemű természetszerető horgászt ez nem tántoríthatja el. Köszönöm az élményt.
mP

kisgyerek9 · http://kisgyerek.blog.hu 2011.06.09. 23:31:03

@melaPeti: köszönöm a dicsérő szavakat! fogadom, folytatom!